azért a pont arra a bizonyos i-re mégiscsak akkor került fel, amikor effektive a fejemhez vágták, hogy ugyan már, ne akarjak kibújni ilyenolyan dolgok alól, hiszen amikor beteg voltam, akkor más dolgozott helyettem, ráadásul odaadták ám a teljes pénzemet, és nem volt köcsögölés. hö. bkvzzak pünkösd hétfőn odavissza röpke 3 órát, bőven számolt fél óra lapátolás miatt. mindezt úgy, hogy igyekeztem előlapátolni - amit csak tudtam. persze. kár, hogy nekem nem derogálhat lapátolni. meg sódert kavarni meg betonozni. meg minden. nyilván ráteszek, csak azt ne várja senki, hogy jó képet vágjak hozzá. mert azt biza nem fogok.
nem is a szabadnapos melóra morcogtam be, mer' ha muszáj, hát egye meg a fene, nade mér' kellett belekeverni az "amikor-beteg-voltál-akkor-is-adtunk-pénzt-mert-mi-már-csak-ilyen-kurva-jófejek-vagyunk" sztorit.
normális esetben ugyanis így megy ez, az intervallumot pedig szimplán betegszabadságnak hívják. néha hosszabbra nyúlik, de akkor ha nem tetszik valami, adjanak fizetés nélküli szabit, vagy billentsenek fenéken, de ne hánytorgassanak föl olyan dolgot, amiről lényegében nagyon nem tehettem.. nade persze ez nem egy normális, hanem kifejezetten abnormális munkahely helyzet. fasza.
2006.06.02. 18:50 taskaradio
3 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.