betűről betűre
8.
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Sok ebookom van. Mint a legtöbb embernek, akinek van kindle-je és szeret olvasni. Időről időre böngészek közöttük, megnézem, ez vagy az az író ki fia-borja, mit érdemes róla tudni, mit írt. De néha találok olyan könyves cikkeket is, amikből sikerül ihletet meríteni. Mióta itt vannak a gyerkőcök, lényegesen kevesebb időm van olvasni, általában este alvás előtt sikerül, de akkoris maximum félórát bírok, aztán kidőlök. Arthur C. Clarke-ot nem kedveltem különösebben, de annyira vágytam már egy jó kis scifire, hogy muszáj volt kürülnéznem. Ezt a Rámát pedig mindenki ajánlotta. Egész érdekes a felvetés egyébként: egyszer csak megjelenik a Naprendszerben egy hatalmas henger alakú űrjármű, az emberiség pedig ki akarja deríteni, mit keres itt. Egészen konkrétan bemennek a hajó belsejébe is, ahol kis idő elteltével, amikor már azt hitték, hogy a hajó csak egy lakatlan, üres, sötét lyuk, egy sajátos mikro(öko?)szisztémát fedeznek fel.
9.
Arthur C. Clarke: Ráma II.
Több évtizeddel később vagyunk. Ráma is back. Izgi. Miért? Hogyan? Meddig? A crew teljesen más, a könyv felépítése sem annyira egyenesen halad a végkifejlet felé, mint az első kötetben, és itt vannak összeesküvések is, azok minden elméletével együtt. Jobb, mint az első, több morális kérdést vet föl, mint az első, szerettük (mint az elsőt). :)
10.
Robin Cook: A gyötrelem éve
Egyszerolvasós könyv, limonádé, pedig a témaválasztás kicsit sem mókás: egy rezidens doki mindennapjaiba kukkanthat bele az olvasó.
11.
John Steinbeck: Kék öböl
Hjaj, de állati jó volt már ilyet olvasni. Steinbeck remekül ír. Semmi fakszni nem volt a sztoriban, szépen lassan építette fel, minimális csattanóval, ennek ellenére nagyon klassz volt.
12.
Oscar Wilde: Dorian Grey arcképe
Szerintem ezt már olvastam egyszer. Vagy a filmet láttam. Bizarr a könyv úgy, ahogy van, Dorian Greyestül, önarcképestül.
13.
Joanne Bridges: Spanyol nyár
Limcsó. Uncsi.
14.
Philip Pulman: A titokzatos kés
Az arany iránytű folytatása. A világ nekem nem annyira bejövős, nem annyira szeretem, amikor a realt keverik a fikcióval. Ha már fantasy, akkor az egész világ legyen az. Nem?
15.
A.B. Sztrugackij: Lakott sziget
Annyira semmilyen volt, hogy már nem is emlékszem rá, miről szólt. Pedig olyan sokat vártam! Jaaa de tudooooom. Olyan, mint egy korrajz. Egy fityiszt mutató korrajz. Nem véletlen, hogy eleinte az oroszoknál csak cenzúrázva jelenhetett meg, ráadásul nem is egész könyvként, hanem egy magazinban, darabonként, folytatásokban. Visszavonom a semmilyent, mert hülyeség. Inkább csak nem volt rám különösebb hatással, de ettől a maga nemében még nagyszerű.
16.
J. F. Cooper: Bőrharisnya
A polcon találtam. A Zuram ezer éves, jól láthatóan rommá olvasott példánya. Ifjúsági regény a javából.
17.
Fejős Éva: Csajok
Mi a fészkes fenének olvasok Fejős Évát? Aki tudja, mondja.
18.
Mrena Júlianna: Kilenc élet
Ezek biza versek. Nekem századelő szagú mind. Az utcákon fodros ruhájú nők és kalapos úriemberek sétálnak kart karba öltve, utánuk pedig egy snájdig macska oson. A macska állandóan ott van, az tuti. :) Meg az állandó haljunk-hát-bele-az-életbe-és-a-szerelembe attitűd. Valahol olvastam, hogy babitsos, és tényleg, mintha.
19.
Louis de Wohl: Longinus százados
A könyv elejében egy bizonyos Éva néni szavait olvasni, aki a Férj hittanoktatója volt. A Pasi 1988-ban a hittanversenyen elért eredményéért kapta a könyvet. Én pedig megtaláltam az egyik könyvespolcon. LOL. Minden tekintetben.
20.
Robin Hobb: A bűvös hajó 2.
Jobb mint az első kötet, sokkal.
21.
Robin Hobb: Az őrült hajó 1.
Még jobb.
22.
Robin Hobb: Az őrült hajó 2.
És még jobb. Lehet ezt fokozni? Karácsonyra megkaptam a következő két kötetet. JEAH.
23.
Scott F. Fitzgerald: A nagy Gatsby
Óóóóó. Annyit mondok, hogy a film a nyomába se érhet a könyvnek. Míg az utóbbi inkább életszagú, az előbbi csak dagályos és művi. Ennyit erről.
Háát. Itt tartok most. Nem lesz túl acélos a szám idén sem, de az esti belealvós olvasásokkal ennyi jön össze. Talán amit most olvasok, még befejezem idén. És most balra el, irány fürdetni.
2014.12.28. 18:57 taskaradio
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.