az megvan, hogy összetörik a szíved, és utána hónapokig zombiként mászkálsz az utcákon, nem érdekel senki és semmi, és csak árnyéka vagy önmagadnak? megvan?

és az, hogy sok hosszú üres nap után végre úgy érzed, hogy találtál valakit, akivel többnyire kerek a világ? megvan?

és az, hogy amikor ez mind megtörtént, mindig jön valami, ami felülírja az összes addig vélt, gondolt, tervezett dolgot az életedben, igencsak esetlegessé téve ezzel mindent? megvan?

és az, hogy egyszercsak egy sosem-volt-képtelen helyzetben találod magad, ami annyira szürreális, hogy kénytelen vagy kivülről nézni magad, és csak röhögni az egészen, mert ha komolyan kéne venni, ismét csak az az utcákon mászkáló zombi lennél? megvan?

hát az, hogy fekszel az ágyon, nézed a plafont, se magaddal, se a környezeteddel nem tudsz mit kezdeni, a tehetetlenségtől ordítoznál, de persze muszáj fölülemelkedned a helyzeten, így csak nyeled a könnyeid, és arra gondolsz, hogy mégis hogy a fenébe lehetsz ekkora luzer? megvan?

és az, hogy másnap felébredsz, és arra gondolsz, hogy mennyire jó lenne, ha csak álmodtad volna az elmúlt pár órát? megvan?

hát az, hogy nincs az az elbaszott pillanat, ami ne lehetne szempillantásnyival később még sokkal-de-sokkal elbaszottabb, mint az előző volt? megvan?

és az, amikor felteszed magadnak a kérdést: milyen gyökér karmád lehet, ami miatt így cirkulálsz, újra és újra az origóhoz érkezve? megvan?

és hogy a 22-es csapdája kutyafasza ahhoz képest, amiben érzed magad? megvan?

szhentisten, szhánalmas. megvan.

2009.09.17. 09:46 taskaradio

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.