újra és újra rá kell jönnöm, hogy szeretem a musicaleket. odavagyok a zenés darabokért. persze fontos, hogy jó legyen, és hogy ne nézegessem percenként az órát, hogy meddig tart még. és hogy ne parázzam végig azon, hogy vajon pittyre van-e állítva a telefonom előadás közben, és ha mégis pittyre lenne, akkor nem romlik-e el valami úgy benne, hogy harsogva fog belezörögni pont egy olyan részbe, amikor az a hangsúlyos, jelentőségteljes csönd van, tudjátok. a finálé előtt. vagy valami. és fontos, hogy Alföldi Robi  minden szorongása ellenére megint lenyűgözően élő, valóságos legyen a színpadon. mert csak akkor ütnek a poénok, ha megfelelően tálalják őket. és nem számít, hogy ha néhány hang kicsit alul vagy felülintonált, mert még így is annyira meggyőzően játssza a kicsit bizonytalan, sokhelyenként pikírt, ámde nagyon szerelmes kortárs amerikai zeneszerzőt, hogy az egyszerűen zabálnivaló.

2007.04.27. 11:00 taskaradio

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.