lassan már kedvencnek is nevezhető vörös kollegina most jött haza Olaszországból, és olyannyira rácuppant a mentalitásra, hogy szép lassan eltemeti a hazai vonalakat, és - kívánom neki hogy így is legyen - nyár végén beleveti magát az original dolce vitaba. azért érdekes. tavaly ilyenkor még - mondhatni - kerültük egymást, ma pedig sugárzó arccal, tágra nyílt szemekkel sztorizott az egyik kis konyhában a szintünkön. persze nem vagyunk barátnők, vagy ilyesmi, de azt hiszem akár még lehetnénk is. mindenesetre a kollegális viszony sokkal kiegyensúlyozottabb közöttünk. ezt nevezik haladásnak. va bene. :)
ahogy mesélt, nagy gesztusokkal, a mosoly végig ott volt a szeme sarkában. annyira sok élmény szorult abba a két hétbe, amit kinn töltöttek a barátnőivel, hogy ömlött belőle a szó. minden második mondatába belecsempészett egy-egy olasz szót, és pontosan tudtam, mennyire szar lehetett neki visszatalálni a nagy magyar valóságba. ritkán érzek ilyesmit, de konkrétan örültem neki, hogy ilyen jól érezte magát. rámragadt a lelkesedése. és egy kicsit irigyeltem is. de szerintem ez bocsánatos bűn..:)
2006.07.17. 13:42 taskaradio
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
