egyszercsak ott voltunk. volt nyűglődés, meg kiborulás, meg bimbi, meg "köcsögGPS", de aztán leértünk, és az valami varázslatos volt. álltam a Kis Duna partján, néztem a fényeket, éreztem azokat a semmihez sem hasonlítható illatokat, amelyeket csak folyóparton érez az ember. aztán jöttek a fiúk, huppanás a motorcsónakba, tárlatvezetés - ahogyan Panka fogalmazott -, majd a Duna közepén lehorgonyoztunk, és egy hosszú, nevetős, fröcskölős, szikronúszós, naplementés késő délutánt-estét töltöttünk együtt. mi, és a szúnyogok... :)
köszönöm.
2009.07.17. 00:03 taskaradio
5 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
