"Ne féljen. Nincs mitől félnie, nekem viszont sok mindent el kell magyaráznom. Sok mindent, amit meg kell értenie.. Sok mindent, amit el kell fogadnia, és aminek alá kell vetnie magát.
Biztosan rájött már, hogy a jövőbe került - vagyis ami az ön számára a jövő. A ruhák és a szoba minden bizonnyal elárulták. Úgy terveztem meg, hogy a sokk ne érje túl hirtelen, és magától jöjjön rá a dologra pár perc leforgása alatt, mielőtt itt olvasná - és valószínűleg nem hinné el, amit olvas.
Gondolom, arra is rájött, hogy a kamra, amelyből kilépett, időgép. 2004-be lépett ki belőle. Április hetedike van, ötven évvel az uolsó pillanat után, amire visszaemlékszik.
Nincs visszaút.
Én tettem ezt magával, és talán gyűlöl érte, nem tudom. Ezt magának kell eldöntenie, bár nem sokat számít. Ami viszont számít - és nemcsak magának -, az egy másik döntés, amit meg kell hoznia. Én képtelen vagyok rá.
Ki vagyok, aki ezeket írom? Inkább még nem mondanám meg. Mire befejezi a levelet (bár nincs aláírva, mert tudtam, hogy az aláírást keresné először), már nem lesz rá szükség, hogy megmondjam. Magától is tudni fogja.
Hetvenöt éves vagyok. Most 2004-ben már harminc éve lesz, hogy az "idő"-vel foglalkozom. Megalkottam a világ első időgépét, és a konstrukció, sőt, ahogy elkészült, az én titkom.
Ön az első fontosabb kísérlet alanya. Önre nehezedik a felelősség, hogy eldöntse: lesz-e több kísérlet, megismeri-e a világ a találmányt, vagy elpusztítja a gépet, és soha többé nem használják majd...
Egy héttel ezelőtt készült el az első időgép. A számításaimból tudtam, hogy működni fog, csak azt nem tudtam, hogyan. Azt vártam, vissza tudok majd küldeni tárgyakat az időben - mert csak visszafelé működik - fizikailag sértetlen, és változatlan állapotban.
Mint az első kísérlet kimutatta, tévedtem. Egy fémkockát helyeztem a gépbe - annak miniatűr másába, amelyből az imént kilépett - és visszairányítottam a múltba. Lekattintottam a kapcsolót, kinyitottam az ajtót, és azt vártam, a kocka hült helyét lelem. Ehelyett azt láttam, hogy porrá omlott.
Betettem egy másik kockát, és visszaküldtem két évvel. Ez a második kocka változatlan állapotban tért vissza, csak egy kicsit újabb és fényesebb lett.
Ez adta a kezembe a választ. Arra számítottam, hogy a kockák visszamennek az időben, és így is történt, csak nem olyan értelemben, ahogy én vártam. Azok a fémkockák nagyából három évvel azelőtt készültek. Az elsőt több évvel a létrejötte előtti időkbe irányítottam. Tíz éve még érc volt. A gép ebbe az állapotba küldte vissza.
Érti már, hol hibáztak a korábbi időutazásos elméletek? Arra számítottunk, hogy beszállunk az időgépbe mondjuk 2004-ben, visszaállítjuk 50 évvel, aztán kiszállunk 1954-ben. De a gép nem így működik. A gép maga nem mozog az időben. Csak ami benne van, és az is csak magához képest , nem az univerzum többi létezőjéhez képest.
Érti már, mi történt magával, Norman?...
Igen, gondolom tudni szeretné, mi történt azóta. Anya 1963-ban halt meg. 1956-ban feleségül vette Barbarát, aki sajnos három év múlva meghal egy repülőszerencsétlenségben. Van egy fia. Ő még él, Walternak hívják, most 46 éves, Kasas Cityben könyvelő...
De visszatérve a találmányhoz. Talán kezdi már látni a problémákat. De kell még egy kis idő, hogy átgondolhassa őket. A gép nem teszi lehetővé az időutazást úgy, ahogy korábban gondoltuk, viszont egyfajta halhatatlanságot nyújt. Olyan halhatatlanságot, amelyet pillanatyilag magunknak ajándékoztam. De jó ez? Megéri, hogy kitöröljük magunkból ötven év emlékét, csak hgy viszonylagosan megfiatalítsuk a testünket? Az egyetlen mód a válaszra, ha kipróbálom. Megteszem, amint befejeztem az írást, és mindent elrendeztem.
Ön tudni fogja a választ.
De mielőtt dönt, ne feledkezzen meg a másik problémáról, amely fontosabb a pszichológiai szempontnál. A túlnépesedésre gondolok.
Ha a találmányt megismertetjük a világgal, ha minden öregember vagy haldokló megfiatalíthatja magát, a népesség minden generáció alatt megkétszereződik...
Ha a világnak adjuk a találmányt, egy olyan világnak, amilyen az napjainkban, 2004-ben, a következmény egy emberöltő alatt: éhezés, szenvedés, háború. Talán a civilizáció teljes összeomlása...
De gondoljon a számtalan életre, amit megmenthetne. A szenvedésre, amit meg lehetne akadályozni. Gondolja el, mit jelenthetne egy rákban haldokló betegnek. Gondolkozzon...
Gondolkozni. Befejezed az olvasást, és leteszed a levelet.
Barbarára gondolsz, aki 45 éve halott. És arra, hogy három évig házasok voltatok, és hogy ezek az évek elvesztek a számodra.
Ötven elveszett év. Elátkozod a hetvenöt éves öregembert, akivé lettél, és aki ezt tette veled... aki ez elé a döntés elé állított.
Szomorú vagy, persze tudod már, mi lehet az egyetlen döntés. Arra gondolsz, ő is tudta, és megérted, mi lehet az egyetlen döntés. A poolba vele, tudnia kellett.
Túl értékes, hogy szétromboljuk, túl veszélyes, hogy a világnak adjuk.
A válasz kétségbeejtően nyilvánvaló.
Őrizned kell a találmányt, és titokban kell tartanod mindaddig, amíg biztonságosan a világ kezébe nem adhatod. S ez csak akkor lehet, amikor az emberiség már elérte a csillagokat, s új világokat népesíthet be, vagy ha a civilizáció olyan színvonalon áll, hogy a születéseket olyan számúra lehet korlátozni, hogy megegyezzenek a véletlen - vagy önkéntes - elhalálozások számával.
Ha az eljövendő ötven évben egyik sem következne be (és valószínűtlen, hogy ilyen hamar bekövetkezzenek), akkor hetvenöt éves korodban te is megírsz majd egy ilyen levelet. Még egyszer aláveted magad a kísérletnek, amin most mentél keresztül. És persze ismét ugyanarra a döntésre fogsz jutni.
Miért is ne? Hiszen ismét csak ugyanaz az ember leszel.
Újra és újra, hogy megőrizd a titkot, amíg az emberiség eléggé felkészült lesz a befogadására.
Hányszor fogsz vajon még itt ülni az íróasztalnál, hányszor fogod végiggondolni ugyanezt, és hányszor fogod érezni a fájdalmat, amit most érzel?...
Ott ülsz, vakon bámulsz magad elé, és gondolatban megjelenik előtted egy kép: egymásnak szembefordított tükrök sora, amilyeneket a régi borbélyüzletekben látni. Újra meg újra ugyanazt a tükörképet verik vissza, míg végül a kép tovatűnik a messzi távolban."
Fredric Brown: A Tükörterem
2009.04.22. 21:54 taskaradio
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
