mindig úgy gondoltam, hogy írni terápiás, így írok. különben faszságokon agyalnék.

(persze agyalok így is.)

tökéletesen ambivalens vagyok, és értem ha ezt valaki nem érti. vagy érti, de nem bírja. vagy bírja, de nem érdekli. egyik oldalon itt van ez a feszítő hiányérzet, amit magam sem értek.

(érted?)

másfelől pedig tisztában vagyok azzal, hogy ez valahol tök normális, és tudom, hogy ilyenkor politizálni kell! kéne, de eddig még sosem tettem ilyet. tudniillik nem nagyon értek egyet azzal, hogy a másik emberből béna módszerekkel és/vagy praktikákkal - kvázi - kényszeríts ki olyan dolgokat, amelyek benne vannak, de mélyre akarja ásni őket, hogy többé sose kerüljenek szem elé.

(és nem akarja hogy te tudd, hogy benne vannak. pedig tudom, hogy benne vannak. nem mindig kellenek szavak.)

így inkább fővök a saját levembe - ahogy apus mondaná -, és várok.

(utálok várni)

visszaszámlálás indul.

2009.04.20. 00:06 taskaradio

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.