éjjel arra ébredtem, hogy valami szörnyűségeset álmodtam, és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy milyen jó ébren tudni, hogy csak álom volt. aztán rájöttem, hogy kurvára nem csak álmodtam az egészet. szóval most állok a szakadék szélén, és várom, hogy belelöknek, vagy visszahúznak. azt hiszem, inkább meghalnék, mint hogy belelökjenek. mert már nem akarok többet sírni, nem akarok az élet nem-napos oldalán lenni. főleg, mert pontosan tudom, milyen a napos oldalon.
és te, aki olvasod, kérlek soha ne tapasztald meg, milyen, amikor összedőlni látszik a világod.
2007.11.17. 14:40 taskaradio
Szólj hozzá!
néha, amikor nincs sok munkám, unatkozom, döglődöm, blablabla szóval akkor nyolcmillió éve nem látott-hallott ismerősök neveit írogatom a gugliba, és nézegetem, milyen találatokat dob ki a gép róluk - ide bele a saját realitásomba. és akkor olyan, mintha tudnék róluk, pedig nem. de olyan.
