ez a tavasz a nagy elhatározásoké. például tuti, hogy végre megcsinálom a jogsit. gimis koromban leszartam, most meg már kurvára idegesít, hogy nincs, így belekezdek, és magammal ráncigálom a pasimat is. mert ha nekem meglesz, nehogy már neki ne legyen... ugye.
szánalmasan öregnek érzem magam ahhoz, hogy most vágjak bele, amikor a legtöbb korombelinek már sok éve kormány van a keze ügyében, de tényleg jobb később így és ekkor, mint sohanapján.
2007.04.06. 11:49 taskaradio
Szólj hozzá!
" Én bizony nem félek a nehéz időktől, Rudy - mondta meleg hangján. - Volt benne részünk jócskán, mégis mindig átvészeltük. Apádat se keserítették el soha az ínséges esztendők. Elmondanék nektek egy történetet. Ti, fiúk, talán nem is emlékeztek arra a rettenetes, forró évre, amikor július negyedikén mindent felperzselt az aszály. A kukoricát, a kertet, mindent. Lucernát akkoriban még nem vetettünk - azt hiszem, csak később találták föl.
Szóval, apátok a kukoricát kapálta aznap, én meg éppen szilvát főztem be itt a konyhában. Szakajtószámra termett azon a nyáron. Észrevettem ugyan, hogy nagy a hőség, de hát a konyhában mindig meleg van, ha befőttet tesz el az ember, meg aztán le is kötött a munkám, nem törődtem vele. Egyszer csak, úgy három óra tájt, beállít Anton. Kérdem, mi a baj.
- Semmi - azt mondja -, nagy a hőség, máma nem dolgozom többet. - Elálldogált egy darabig, aztán azt mondja: - Nem végzel még? Szeretném, ha valami finomat főznél ma estére. Július negyedike van.
Mondtam neki, hogy eridjen az utamból, mert sok a dolgom, és hogy megteszi a forró tészta, meg a szilva is.
- Én sült csirkét akarok - mondja, azzal kiment, és kettőnek kitekerte a nyakát. Ti hárman, legnagyobbak, akkor még apróságok voltatok, kinn játszottatok, izzadtatok az udvaron, apátok meg odavitt benneteket a lóúsztatóhoz, a szélkerék mellé, levette a ruhátokat, és belenyomott a vízbe. Az a két juharfa igencsak csenevész volt még akkoriban, de azért tartott valami árnyékot. Aztán ő is levetkőzött, és bement utánatok. Hát ahogy ott játszik veletek a vízben, egyszer csak behajt az udvarra a metodista lelkész: azért jött, merthogy a szomszédok aznap este az iskolateremben gyülekeznek esőért imádkozni. Persze rögtön a szélkerékhez hajtott, és ott talált benneteket az apátokkal együtt pucéron. Én a konyhaajtóban álltam, és muszáj volt nevetnem, mert az a lelkész úgy tett, mintha életében nem látott volna meztelen embert. Borzasztóan zavarba jött, de hiába, mert apátok nem érhette el a ruháját; fölakasztotta a szélkerékre, hogy a nap kiszívja belőle az izzadtságot. Feküdt hát a lóúsztatóban, egyikteket a hátára vett, hogy egy kicsit eltakarja meztelenségét, és úgy válaszolgatott a lelkésznek.
Amikor már eleget játszottatok a vízben, tiszta ruhát adott rátok, maga is tiszta inget vett, én meg elkezdtem vacsorát főzni. Egyszer csak azt mondja apátok: - Túl nagy a meleg idebenn, így nem lehet kényelmesen vacsorázni. Csapjunk pikniket a kertben. A szedersövény mellett vacsorázunk, a hársfák alatt.
Így hát kivitte az egész vacsorát meg egy üveg vadszőlőbort a kertbe, és mondhatom, minden falat fölséges volt. A szél is hűvösebb lett, ahogy lement a nap, és az idő is egész kellemesre fordult, de észrevettem, hogy a hársfák levelei furcsán összezsugorodtak. Elgondolkoztam aztán megkérdtem apátokat, nem perzselte-e fel az a forró szél a veteményest meg a kukoricát.
- Kukorica - mondta - kukorica, az nincs.
- Miket nem beszélsz? - mondtam. - Talán bizony nem vetettünk harminc holddal?
- Nincs már abból egy szál se - mondta -, se nekünk, se másnak. Ma délután három órakor úgy megsült az egész, mintha csak a kemencébe raktad volna.
- Úgy érted, nem lesz termés? - kérdeztem. Elképzelni se tudtam, azok után, hogy annyit gürcölt a földeken.
- Az idén nem lesz termés - mondta. - Ezért csaptunk ekkora vacsorát. Élvezzük, amink megmaradt.
Hát, így viselkedett apátok, amikor a többi szomszéd úgy nekikeseredett, hogy az arcába se mertek nézni az embernek. És mi vidáman éltünk abban az évben is, bár szegények voltunk, de hát a szomszédok se mentek többre a kesergésükkel. Sokan úgy elbúsultak, hogy a végén elromlott az emésztésük, és azt se tudták megenni, amijük megmaradt. "
Willa Cather: Rosicky szomszéd (1932)
2007.04.05. 11:02 taskaradio
Szólj hozzá!
2007.04.04. 16:14 taskaradio
2 komment
2007.04.03. 12:52 taskaradio
Szólj hozzá!
mondtam én, hogy jóga lesz ebből. a dolgok a következőképpen zajlottak: mindig szerettem volna ilyesmit csinálni, de egyedül valahogy sose jutottam el még a küszöbig sem. aztán egyszercsak jött valaki, aki szintén ezt csinálja, aztán jött mégvalaki, és végül megkörnyékezett a kolléganőm is, hogy akkor csináljuk ezt jövő héttől, és hogy milyen jó lehet, próbáljuk ki, aztán majd később meglátjuk, milyen szelek lesznek, vagy hogy egyáltalán tetszik-e. bár azt nem tudom, hogy a 40 fokos hőségben nem fogok-e már az első perc után kifeküdni, és könyörögni a sorsnak, hogy mihamarabb legyen vége az órának, mert én ezt már nem bírom tovább, és szégyenszemre mégsem kulloghatok ki az ajtón mindenki szeme láttára.
persze mindig szerettem a kihívásokat. és ha valami, akkor ez kihívás. meg sport. meg lazítás. meg minden egyszerre.
2007.04.03. 12:25 taskaradio
Szólj hozzá!
úgy fest, a sörunikumosból sose lesz sör és/vagy unikum. és - érdekődés hiányában - grész sem lesz. mondjuk franciakrémes még lehetne. hiszen azt bárkivel bármikor bárhol. :)
mert csak bizonyos ideig szeretek monologizálni, egy darab után megunom. a párbeszéd jobban fekszik. tudod, annak van zamata. ízes. virtuóz. repül a labda oda és vissza. azt szeretem. de ezt, amit most művelgetek, ezt nem. ez unalmas, nyünnyögős. nem jó.
hát, így. és most balra el.
2007.04.02. 14:28 taskaradio
Szólj hozzá!
van úgy, hogy néha az utcán, a buszon vagy a villamoson ecetszagot érzek. ahogy ma is. idősebb emberek pórusaiból árad, és én fintorogva odébbállok. a mai nap különlegessége azonban az, hogy a gyárban a folyosón is ecetszaggal birkózom. van olyan betegség, amelynek folyamodványaként az ember lánya ecetszagot érez?
