amikor ezek a szupersztárok kimennek a színpadra, és felüvölt a közönség... no nem mintha olyan marha sok nagystadionos teltházas koncerten lettem volna, de azért mégiscsak van némi tapasztalatom, ugye. de ez a robbie williams. ahelyett, hogy a várakozásoknak megfelelően egy világsztár lépett volna a sok tízezer ember elé, csak egy szétcsapott, hullafáradtnak tűnő alakot láttam, aki megpróbált show-t csinálni, de sztem nem nagyon ment neki. az elején semmiképpen sem, aztán nagy nehezen belejött, de valahogy mégsem ezt vártam. mellesleg úgy tűnt, hogy tuti szét van kokszozva. sosem volt a kedvencem a pasi, de azért szívesen hallgatom a számait. persze, ezek után is föltolom majd a potikat, ha meghallom egy-egy húzósabb nótáját, meg tulajdonképpen a mosolya is a régi volt, és a végére már azt is megbocsátottam neki, hogy helyenként óriás tahóként viselkedett a közönséggel.. de akkor sem volt az igazi. sajnos a felejthető kategóriába sorolom. pontosabban a nem-felejthető-csak-többet-mást?-vártam sufniból húzom legközelebb elő.

2006.07.20. 08:14 taskaradio

Szólj hozzá!

frankón jól bírom a gyümölcsnapokat. egyre jobban. és mivel már a fele távot lefutottam, azt kell mondanom hogy teljességgel elviselhető ez a cucc. csak ne lennék ilyen álomkóros tőle.

2006.07.18. 09:59 taskaradio

Szólj hozzá!

lassan már kedvencnek is nevezhető vörös kollegina most jött haza Olaszországból, és olyannyira rácuppant a mentalitásra, hogy szép lassan eltemeti a hazai vonalakat, és - kívánom neki hogy így is legyen - nyár végén beleveti magát az original dolce vitaba. azért érdekes. tavaly ilyenkor még - mondhatni - kerültük egymást, ma pedig sugárzó arccal, tágra nyílt szemekkel sztorizott az egyik kis konyhában a szintünkön. persze nem vagyunk barátnők, vagy ilyesmi, de azt hiszem akár még lehetnénk is. mindenesetre a kollegális viszony sokkal kiegyensúlyozottabb közöttünk. ezt nevezik haladásnak. va bene. :)

ahogy mesélt, nagy gesztusokkal, a mosoly végig ott volt a szeme sarkában. annyira sok élmény szorult abba a két hétbe, amit kinn töltöttek a barátnőivel, hogy ömlött belőle a szó. minden második mondatába belecsempészett egy-egy olasz szót, és pontosan tudtam, mennyire szar lehetett neki visszatalálni a nagy magyar valóságba. ritkán érzek ilyesmit, de konkrétan örültem neki, hogy ilyen jól érezte magát. rámragadt a lelkesedése. és egy kicsit irigyeltem is. de szerintem ez bocsánatos bűn..:)

2006.07.17. 13:42 taskaradio

Szólj hozzá!