elhervadni már nem fogok. jövő húsvétig egészen biztosan nem. minden nőszemély fanyalog a húsvétos locsolkodós mizériától. persze, én sem rajongok érte, mégis kevéske nosztalgiával emlékeztem kislánykorom kötelezően-ünneplőbe-öltözős, tojásfestős otthoni húsvétjaira. a minap megdöbbenve hallottam valamelyik tévés interjúban, hogy a mai gyerkőcöknél százból alig három ha tudja, hogy végső soron Krisztus feltámadásának örül ilyenkor az ember. a vallási vonal elhalványodott, a népi viszont annál vastagabb lett. a közeli Szentendre skanzenjében hagyományőrző öltözékben várták az ünnepet. volt hideg vízzel nyakon öntés, piros tojás, krumplis lángos, egyszóval minden, ami kell. Hollókő kirakatfaluja ugyanez pepitában. százak masiroztak el oda, ahol még valóban élnek a régi szokások. kérdés, hogy van-e ennek értelme. minden olyan mű lesz attól, hogy üzletet csinálnak belőle...
mi családoztunk, jókat ettünk, sütettük a hasunkat a nappal, nagyokat beszélgettünk, volt húsleves, hímestojás meg sonka - ezekkel tettük teljessé az ünnepet.
2006.04.18. 11:33 taskaradio
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
