komolyan mondom, sosem gyengélkedtem ennyit, mint idén ősszel/télen.
ráadásul ez az -eredményességét illetően- termetes bika rúgásával is
felérő gyógy inhaláló izé is jókorát beint nekem. ráadásul fogalmam
sincs, mi a teendő akkor, amikor kismillió pzs-t elhasználva,
szétpattanó fővel, lázasan, "dögrováson",
holnap-muszáj-dolgozni-mennem-össze-kell-szednem-magam állapotban
vagyok, és nem tudom vehetek-e be egy aszpirint attól való félelmemben,
hogy valamiféle elképzelhetetlen reakcióba lép ezzel az inhaláló
izével, és ketten közös erővel kicsinálnak majd. ha értitek, mire
gondolok.
na, megyek, beizzitom a kismillió egyedik papírzsepit. uff, én beszéltem.
na, megyek, beizzitom a kismillió egyedik papírzsepit. uff, én beszéltem.
2005.11.13. 22:44 taskaradio
Szólj hozzá!
"Szívesen leírnám, hogy a tengeren
töltött tizenegyedik napunk hajnala valamiképpen más volt, mint a
többié, mintha valaminek az előszelét éreztük volna. Valójában azonban
nagyon hasonlított az előző naphoz. A tenger egy kicsit
rakoncátlankodott, nem túlságosan erős szél fújt kitartóan, és mivel
nyugatra tartottunk, bal felől, a hátunk mögül kaptuk. Egyetlen felhő
sem mutatkozott, és a hajócsavar apróra tört smaragd szilánkokat kavart
a víz színén.
Jócskán elmúlt már a hajnali kapás ideje, de egyelőre színét sem láttuk a halnak. Éjféltől hajnali kettőig szolgálatban voltam, és ilyenkor, ha nem jött a hal, szokás szerint járt nekem egy-két óra alvás. Már ellenőriztük, elég feszesek-e a tangonkötések, és Martial fejbólintással jelezte: minden rendben. És akkor bal oldalt az Egyes zizegve csapódott az ég felé, utána a Kettes is, majd jobbról a Kettes következett, azután jobbról az Egyes. Azután egyszerre, ami még hátra volt.
Senki sem kiáltozott, már ahhoz is fáradtak voltunk. Ide-oda ügettünk a fedélzeten ólomnehéz gumicsizmáinkban, az egyik zsineget biztosítottuk, a másikat húztuk, cipekedtünk végig a hajón, és rekeszekbe raktuk a halat. Azután minden elcsöndesült.
Elővettem egy belezőkést az állványról, és megfentem egy puha kövön, még rá is köptem, hogy az élezéshez meglegyen a kellő anyag. Cip, cip, cip. Föl az összes zsineg, a kés mehet vissza az állványra. Újból nekiláttunk.
Már szert tettünk a hozzáértők könnyedségére. Minden mozdulat gépiessé vált, nem kívánt tudatos meggondolást. Az első alkalmat megragadva, ledobtam magamről a viaszosvásznat, mozgási szabadságom többet ért a tapadós védőruhánál. A tonhal ragadós zsírja átitatta a zubbonyomat és a nadrágomat. De még így is szinte letaglózott a hőség.
Egész álló nap dolgoztunk a tűző napon. Az eszeveszett munkatempó nem fokozódott, de lazítani sem lehetett rajta. Erry délre összeütött valami sült húst burgonyával, de azt is ott hagytuk állni, míg megdermedt rajta a zsír. Akkor valamennyiünket sorra járt borosüveggel, azután még egyszer, amikor a századik tonhal puffant a feldézeten, majd a második száz után újból. Megtanultam hogy lehet inni és húzni is egyszerre. A bal kar ilyenkor kihajlik, majd hátra, a test mögé, a jobb kéz gyors mozdulattal a szájhoz emeli a poharat, és máris lennt van a bor. Erős, mint a konyak, de üdsítően hűs, és új életre kelt, vagy talán csak a közönyt fokozza.
Este kilenc óra után egy csapásra megszűnt a roham. Háromszáztizennégy jókora tonhal hevert a rekeszekben. Támolyogtam a fedélzeten ide-oda, mint a részeg, nem tudtam gondolkodni, még ahhoz is fáradt voltam, hogy leüljek. Hajnali fél kettőre kibeleztük az egész fogást, és a felét már le is hordtuk a jégre. A többit egy csomóba raktuk az előfedélzeti emelvény alá, és letakartuk ponyvával. Reggel majd lehordjuk, ami még hátra van."
Ronald Millar: Tonhalhalászok közt Bretagne partjain
Jócskán elmúlt már a hajnali kapás ideje, de egyelőre színét sem láttuk a halnak. Éjféltől hajnali kettőig szolgálatban voltam, és ilyenkor, ha nem jött a hal, szokás szerint járt nekem egy-két óra alvás. Már ellenőriztük, elég feszesek-e a tangonkötések, és Martial fejbólintással jelezte: minden rendben. És akkor bal oldalt az Egyes zizegve csapódott az ég felé, utána a Kettes is, majd jobbról a Kettes következett, azután jobbról az Egyes. Azután egyszerre, ami még hátra volt.
Senki sem kiáltozott, már ahhoz is fáradtak voltunk. Ide-oda ügettünk a fedélzeten ólomnehéz gumicsizmáinkban, az egyik zsineget biztosítottuk, a másikat húztuk, cipekedtünk végig a hajón, és rekeszekbe raktuk a halat. Azután minden elcsöndesült.
Elővettem egy belezőkést az állványról, és megfentem egy puha kövön, még rá is köptem, hogy az élezéshez meglegyen a kellő anyag. Cip, cip, cip. Föl az összes zsineg, a kés mehet vissza az állványra. Újból nekiláttunk.
Már szert tettünk a hozzáértők könnyedségére. Minden mozdulat gépiessé vált, nem kívánt tudatos meggondolást. Az első alkalmat megragadva, ledobtam magamről a viaszosvásznat, mozgási szabadságom többet ért a tapadós védőruhánál. A tonhal ragadós zsírja átitatta a zubbonyomat és a nadrágomat. De még így is szinte letaglózott a hőség.
Egész álló nap dolgoztunk a tűző napon. Az eszeveszett munkatempó nem fokozódott, de lazítani sem lehetett rajta. Erry délre összeütött valami sült húst burgonyával, de azt is ott hagytuk állni, míg megdermedt rajta a zsír. Akkor valamennyiünket sorra járt borosüveggel, azután még egyszer, amikor a századik tonhal puffant a feldézeten, majd a második száz után újból. Megtanultam hogy lehet inni és húzni is egyszerre. A bal kar ilyenkor kihajlik, majd hátra, a test mögé, a jobb kéz gyors mozdulattal a szájhoz emeli a poharat, és máris lennt van a bor. Erős, mint a konyak, de üdsítően hűs, és új életre kelt, vagy talán csak a közönyt fokozza.
Este kilenc óra után egy csapásra megszűnt a roham. Háromszáztizennégy jókora tonhal hevert a rekeszekben. Támolyogtam a fedélzeten ide-oda, mint a részeg, nem tudtam gondolkodni, még ahhoz is fáradt voltam, hogy leüljek. Hajnali fél kettőre kibeleztük az egész fogást, és a felét már le is hordtuk a jégre. A többit egy csomóba raktuk az előfedélzeti emelvény alá, és letakartuk ponyvával. Reggel majd lehordjuk, ami még hátra van."
Ronald Millar: Tonhalhalászok közt Bretagne partjain
2005.11.13. 10:48 taskaradio
Szólj hozzá!
péntek délután Madonna új számát nézzük ósulis VHS felvételről. kritizáljuk, döbbengetünk azon, hogy mennyire jó lába van, hogy "bazzeg hogy néz ki 47 évesen?!".. jól. remekül! bár valószínűleg igen sok ember dolgozik azon, hogy így nézzen ki, nade akkoris.
egyébként körülöttem mindenkire rájött a blogírási őrület. én meg mostanában csak alig-alig találok magamnak időt arra, hogy megtornáztassam a billentyűzetem. ma este például ludazunk, márton nap apropóján remekül bezabálunk, iszogatunk, és már megint nagyon jól érezzük majd magunkat. ja, jut eszembe, ma este ToyBoX a Jókai Klubban. mindenki, kámon! igazán teheséges hazánkfiákat láthattok, hallhattok majd. (ez itt a reklám helye..:)
