Napról napra halogatom a könyvek lajstromba vételét. De eddig, és ne tovább. Jöjjön elsőnek a tavalyi két könyv!
41.
Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége
Nem is értem, eddig hogy nem akadt a kezembe. Van nekem egy ilyenem, már nem tudom honnan szedtem le, de amikor épp olvasói válságban vagyok, akkor ebből szoktam szemezgetni. Elég sokat olvastam a listából, de azért akadnak rajta olyanok, amiket még nem. Például ezt.
A helyzet az, hogy nekem Clarke még mindig egy kicsit dark. Nem véletlenül nem olvastam tőle mindent. Bezzeg Asimovtól! Míg Asimov elvarázsol azzal, hogy olyan világot teremt, ami a mostani (kicsit elszállt) játékos továbbgondolása, addig Clarke mindig a jövő adott verzióit önti szavakba. És ezek a verziók valahogy mindig sötétek. Nekem legalábbis.
Lényeg a lényeg, para van, idegen hajók érkeznek a bolygó fölé, pánik a köbön. A helyzet megvilágítása után az író hosszú éveket, évtizedeket ugrik az időben, mindig az adott generáció szemszögéből mutatva az életet a hajókkal az égen. Persze az emberek szépen lassan megszokják, hogy ott vannak, és mivel minden területen segítik őket (például egészségügy vagy tudomány), különösebben senkit nem zavarnak. A vicc az, hogy sok-sok év elmúltával sem derül ki, hogyan néznek ki a hódítók. Ahogy az sem, hogy mit akarnak tőlünk. Természetesen a végkifejlet felé haladva minden kiderül, és nem biztos, hogy tetszeni fog a tudás, amivel gazdagabb leszel mire befejezed a könyvet.
42.
Stephen Baxter: Időhajók
Annyira "Az időutazó felesége" utánérzés, hogy nagyon. Kivéve, hogy ez egy elbszott mese. Nem volt jó döntés, de most már mindegy.
És a mostaniak:
1.
Frank Schätzing: A raj
Most nem tudom, hogy megy ez, de annak idején nálunk a kötelező mellett választott tantárgyakból is lehetett, kellett érettségizni. A latin és a biológia mellett voksoltam. Ez utóbbi valahogy mindig könnyen ment. Persze azt tegyük hozzá, hogy miután gimi elsőben puskázáson kapott a tanerő, utána már folyamatosan bizonyítani akartam, hogy anélkül is megírom a a dogákat jelesre, hogy segédletet alkalmaznék, szóval tanultam, mint a güzü. :)
A kémiát is bírtam, egyszerűen érdekes volt. Sokáig orvosira akartam menni, magától értetődőnek tűnt, de a fizika betett, mert az meg nem nagyon ment. Persze a tanárra fogom, vagyis tanárokra, mert volt belőlük pár a négy év alatt. Mindegy is.
Ez a könyv rengeteg élvezetesen leírt biológiát és kémiát tartalmaz, mindezek mellett remek kis scifi. Na nem az az űrhajós-kaszabolós-sugárnyalábos fajta, inkább az alienes, nyomozgatós, ismerd-meg-a-földet-ahol-élsz típus. Mindenféle fura dolgok történnek a tengereken, és néhány kiváló tudóst állítanak rá az ügyre, akik egészen elképesztő összefüggésekre bukkannak: létezik egy új, teljesen ismeretlen intelligencia a Földön, amihez képest az emberiség kezdő kiscserkész. Vajon mi lesz a vége, visszaveszik a planétát, mielőtt még magunkra omlasztjuk azt hírhedten környezetszennyező életmódunkkal? A könyvben egészen kemény kérdések is a terítékre kerülnek. Nem rossz, tényleg.
2.
Elizabeth Adler: Ház Almafin
Pár órás lazulós olvasmány, sajnos annyira lazulós, hogy konkrétan nem emlékszem, miről szólt. :) Semmi extra, csajkönyv megint, néha ilyen is kell.
3.
Michael J. Sullivan: A trónbitorlók
Fantasyból már csak a nagyon jót értékelem. Azt hiszem kimondhatjuk, hogy fantasy-sznob lettem. Sajnos.
A trónbitorlók elég lájtos. A klasszikus fantasy eszköztárat használja, van benne királyság, kocsma mint törzshely, egy csapat rosszfiú akik igazából jófiúk, és persze nekik kell megmenteni a birodalmat. Egynek jó, de nem fogom újraolvasni. Pedig nálam az a fokmérő: ha többször elolvasok valamit, akkor az megéri a pénzét. De gondolom ezzel nem csak én vagyok így.
4.
Boris Paszternak: Doktor Zsivago
Na tessék, erről beszéltem. Láttam filmben, olvastam könyvben nem is egyszer. Bírom az oroszokat, de az kétségtelen, hogy kell hozzájuk egyféle lelkiállapot. Zsivago doki érdekes karakter: jó abban, amit csinál, két nőt szeret, hadifogságba esik, olyan korban él, ami definiálja őt, melynek köszönhetően másképp nem is nagyon alakulhat az élete. A könyvet olvasva az ember elgondolkodik rajta, hogy abban a helyzetben ő vajon hogyan csinálná? Mit helyezne előbbre az életében? Hogyan egyeztetné össze a szívét a családja iránt érzett kötelességgel? Summa summárum, Zsivago azzal harcol, amivel tud: a gyógyítással. Éppen csak saját magán nem képes segíteni.
Olvastam mást is, de a Fegyencedzés inkább kézikönyv, mint olvasmány, így azt nem számolom. :)
