26.
Joe Abercrombie: A királyok utolsó érve
Csak eljött az a nap, amikor ezt a kötetet is a magamévá tettem. Zseniális.
Nem lesz folytatása? :)
Amúgy olvasgatok, de a meleg nem tesz túl jót az olvasási kedvnek. A BKV-n ülve az esetek 90 százalékában sokkot kapok a hőségtől, a maradékban Lucy Maud Montgomery Anne of Green Gables-jét lapozgatom. Aztán beérek a melóhelyre, szótárazok egy kicsit, megnézem a napi idegen szavakat, és megpróbálom őket memorizálni - több-kevesebb sikerrel.
A nap további részében élvezem a munkaidőben a bőrömet simogató légkondit, este pedig menetrendszerűen pasizok férjezek. Sokat, mert az jó, és ennek ő is örül, meg én is. Az esti hűs közeledtével pedig közelharcot vívok vele annak érdekében, hogy kinyithassam az ablakokat, és végre kicsit átszellőzzön a lakás. Ami szerinte pusztán illúzió, és különbenis. Szerintem meg végre friss levegőhöz jutunk, és ha mindez csak placebo, az sem baj, mert legalább azt hiszem, hogy hatásos. És mint tudjuk, minden fejben dől el. Tehát ha azt gondolom, hogy az a levegő, ami bejön, hűsebb, akkor azt is érzem.
Amúgy meg ki nem állhatom ezt a kánikulát. A 30 fok még csak-csak, bár inkább a 27-et preferálom, kellemes szellővel kombinálva. A Férj persze szereti a meleget, de ez talán még neki is sok. A mostani hőmérsékletet például sokkal szívesebben elviselnénk valami tenger mellett. Ahol legalább mozog a levegő.
Szóval kijelenthetjük, hogy ezekben a hetekben szigorúan a túlélésre játszunk. Mint mindenki más, aki a székesfővárosban kénytelen elviselni a klímát. :)
