neha rettenthetetlen vagyok. maskor csak megprobalok az lenni. a kitartasommal sincsenek gondok, de azt azert nem tartom sokaig elviselhetonek, hogy valami, amit nagyon szeretnek, es amiert mindent megteszek, megsem rajtam mulik.
olyan ez, mint amikor kiveszik a kezedbol a taviranyitot, es hiaba hadonaszol, nem kapod vissza egyhamar.
pedig nem tul idealis allapot, amikor helyetted masok nyomkodjak a gombokat, atveve ezzel az iranyitast eleted bizonyos reszei felett. a normalis az lenne, ha a te taviranyitod csak a te kezedben mukodne.
persze az sem artana, ha a gombok osszevissza nyomogatasat kovetoen a kovetkezmenyekkel is tudnal mit kezdeni.
affele 22-es csapdaja ez, keremszepen.
