gondolkodtam ezen a fogadalmas dolgon. az a baj, hogy nekem nem igazan fogadalmaim, sokkal inkabb kivanalmaim lennenek az uj evre. peldaul, hogy soha ne engedjek annyira kozel magamhoz senkit, hogy meg tudjon sebezni ugy igazan. a pasim erre az mondana - es lassuk be, az emberek tobbsege csatlakozna hozza -, hogy ez hulyeseg, es hogy vallalni kell a kockazatot. hogy nem iranyithatok mindig mindent magam korul, hogy nem zarhatom csak ugy burokba magam, mindenki mast kivul rekesztve.
pedig en ezt kivanom magamnak 2010-re. egy olyan idoszakot, amikor nincs kes, amit a hatamba dofnek egy nem vart pillanatban. amikor nincs ujrakezdes, csak folytatas van. amikor nincsenek kerdesek, csak valaszok vannak. nem mondom, hogy konnyu evet szeretnek pedig de, csak egyszerubbet, mint ez a mostani volt, ami nemcsak hogy palyazhatna az "eletem legrosszabb eve" cimre, de el is nyerte azt.
pedig felalltam. a legaljarol alltam fol, szerintem nincs is olyan melyseg, amit ne fedeztem volna fel. de profundis, mondhatnam a kolto szavaival. neha ugyan meg seggre esek, neha meg gondot okoz nem remego labakkal elni az eletem, de fejlodokepes vagyok.
sosem vetettem szamot december vegen, most sem tennem, de folyton-folyvast eszembe jutnak dolgok, amiket szivesen elfelejtenek. hogy is mondjak? ami nem ol meg, az megerosit? olyan eros vagyok akkor, hogy Popej, a tengeresz hozzam kepest palyakezdo kisiparos. az.
