haldoklik a töltőm, most valami csoda folytán lehelt a gépembe némi szuflát, de ki tudja meddig bírja. hét közepén tudok bármi ilyesmit intézni, addig szar van a palacsintámban. remek.
érdekes beszélgetést folytattam ma. nagyon érdekeset. eszerint játszmáznom, politizálnom kéne olyan emberekkel, akiket leginkább barátnak, mint bármi másnak tartok. mert egyébként zavarom a köreiket a szenvedésemmel. WTF? egy baj van ezzel: szenvedés nincs, meg-nem-értés van, de most már inkább csak volt.
minden tisztelettel, de azt hiszem senki sem ér meg annyit, hogy fel kellene adnom magam miatta/érte. meg kéne játszanom magam ahhoz, hogy kvázi érdekes legyek? azt mondtam, ha így van, megette a fene. jött a válasz: akkor bizony megette a fene.
asszem egy világ dőlt össze bennem, magába foglalva ezzel minden meglevő és feltételezett tulajdonságot és/vagy vonást, amivel a kapcsolatunkat valaha is felruháztam. nem kell mindig kaviár, kéremszépen - mert máskülönben megeszi az egészet a fene.
hogy mi a tanulság? azt mindenki döntse el maga. az én tanulságom az, hogy néha hagyni kell a folyókat folyni, fölösleges duzzasztógátakat épiteni, fölösleges új medreket szabdalni.
a szabálykönyveket pedig nyugodtan ki lehet dobni a kukába.
mennyivel jobb, hogy ez így ki lett mondva. ha a fene fenét eszik is, a saját utamat járom majd.
nincs harag. take it easy.
