2008.07.19. 12:22 taskaradio
Szólj hozzá!
Norman Cook egy cukipofa. komolyan mondom. az egy dolog, hogy a sajtó képviselőivel jó arc volt, de a szettje alatt is fölöttébb szimpatikusan viselkedett.
egy igazi zenebohóc, kétség sem férhet hozzá. nem tesz úgy, mintha a DJ-zés egetverően nagy és megerőltető munka lenne (persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy valószínűleg laptopról tolta, előtérben egy kontroll lemezjátszóval, amit tekergethetett, de ez a lényegen most nem változtat), szóval egyszerűen csak megpróbált a színpadon állva is közvetlen kapcsolatban maradni a közönséggel. a számok szövegét kívülről tolta, látszott hogy iszonyatosan élvezi, amit csinál, lóbálta a fülesét (közben azon agyaltunk, hogy minden fellépésre újat vesz vajon? mert ezt tutira kikészítette a folyamatos western-bikabefogó mozdulataival), pofákat vágott, folyamatosan mosolygott (vagy szétmindenezve, vagy beb@szva, vagy csak ilyen, ha jól érzi magát?), kb. mindenhová bebújt a színpadon, ahova csak lehetett, és onnan integetett az örjöngő tömegnek, folyamatosan mezítláb ugrált - gondolom csak megpróbálta jól érezni magát. az emberek pedig bármit játszott, élvezték. a nagyszínpados első húsz sor mondjuk mindig mindent szeret, amit az előadó játszik, na de akkoris :)
essen szó a szett egységességéről, ami valójában nem létezett, mégis zseniális volt. hip-hopra techot, ra kemeny hauset, arra dallamos funkyt, arra big beatet, majd breaket tolt, egyszerűen nem hittem el. a love is in the air, az meg föltette a pontot az i-re. jaja, még ha menet közben meg is őrültem néha a szeletelős cuccaitól, attól még odavagyok érte.
