2007.02.25. 20:17 taskaradio
Szólj hozzá!
nem tudom, mennyire fog hozzám közelállni Orhan Pamuk világa. megvettem az egyik könyvét, olvasgatom, és eléggé kattantnak tűnik. sosem értettem eléggé az olyan írókat, akik számomra faszságnak tűnő témákat dolgoznak föl több száz oldalon. "Az új élet" című opusz épp ilyen. egy fószer elolvas egy könyvet, és - miközben újdonsült szerelme lábnyomait keresi - városokon, különféle vidékeken keresztül hajszolja azt a világot, amit a könyv nyújtott neki. legalábbis az első 100 oldalból ennyi jött le. sajnos nem az az iromány, amit pl. bkv-n szívesen veszek elő. de nem számít, most már megküzdök vele. sosem szerettem félbehagyni egy könyvet, talán egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor tettem. ráadásul annyira kőagyú vagyok, hogy rendszeresen megpróbálom újra végigolvasni. hátha az újabb alkalom sikeres véget szül. egyszerűen képtelen vagyok kihagyni a lehetőséget, hogy talán befejezhetem. kicsit olyan, mintha önmagammal versenyeznék. hülyeség, tudom.
remélem ez az Orhan Pamuk elsőre is meglesz. :)
2007.02.25. 12:42 taskaradio
Szólj hozzá!
a délutáni alvást nekem találták föl, komolyan. ha tehetem, beiktatom az életembe. persze csak hétvégén van rá időm... a maival annyi a gondom, hogy délutáni szieszta címén este fél7 körül aludtam be, és háromnegyed9-kor ébredtem föl. a vacsora fázisa valahol félúton kimaradt. szóval az előre bepácolt húst csak nemrég toltam be a sütőbe. késői zaba lesz ebből...
tegnap éjjel dühöngés volt, a nappaliba száműztem magam, reggel hát- és nyakfájással ébredtem. ma kibékülés volt, normális (nem-nappalis) ágy volt, ég és föld különbséggel. konklúzió? nem szabad veszekedni. mer' akkor fájni fog a hátad.
