én értem, hogy ha sokáig élsz valakivel,a szakítás után is úgy érzed, helye van az életedben. de hogy miért hívod meg arra az esküvőre, amit a szakításotok után maximum másfél évvel eszközöltél a gyerekkori szerelmeddel, de méginkább, hogy miért teszed bele a közös képeteket (a többesszám talán helytállóbb lenne, volt ott több is, mint egy) abba a fotósorozatba, amit az egész vendégseregnek levetítetek az igenek után és a menyasszonyi tánc előtt, na, azt egyáltalán nem értem. pontosabban vannak halvány fogalmaim a "még-mindig-része-az-életemnek" vagy a "nagyon-jó-barátomnak-tartom" hogyanjáról és miértjéről, nade kérem. látni, hogy az ex szépen lassan kiüti magát, látni a fájdalmat a szemében, ahogy próbál meggyőzni engem (magát?) arról, hogy mennyire illenek egymáshoz a volt pasija és annak az újdonsült felesége, akit egy év után elvett, hát az eléggé súlyos...
ha én hasonló helyzetbe kerülnék, nem vagyok biztos abban, hogy elmennék az igenezésre. sőt. valószínűleg otthon ülnék egy nagy bödön jégrémmel, körbebástyáznám magam egy csomó papírzsepivel, és szirupos romantikus filmeket néznék. vagy a barátnőimmel összeülve tuningoltatnám az önbizalmamat, hogy sokkal jobb csak vagyok, mint az a másik, és hogy a volt pasim nyugodtan beleverheti a fejét a falba minden nap legalább tízszer, hogy végül nem engem kért meg, hogy legyek a társa az életnek nevezett bazi nagy utazáson, hanem azt a másikat.
elképesztő. de megtörtént. ott volt az ex, ott volt a férj és a feleség, ott voltak azok a képek, a menyasszonyi torta hétféle ízben, az egyébként remek helyszín és jó társaság, de még mindig előttem van az ex pillantása, ahogyan a pasira néz.
az önkínzás vajon ennyire jó lehet?
2007.08.26. 23:12 taskaradio
3 komment
miért van az, hogy vidéken az esküvőket szombatonként tartják, a városiak meg szemrebbenés nélkül pakolják őket a hét bármely napjára? így esett, hogy én végig azt hittem, hogy amibe megyünk, az hétvégén lesz, és ma kiderült, hogy kurvára nem jól hittem, mert köze nincs a szombathoz. annál több a péntekhez. :)
szóval se cipő se bizsuk se semmi, pánik-pánik-átszervezés-pánik. ebben a sorrendben.
