nnna. félúton vagyok a jogsi felé. zsír.
vajon tényleg van valóságalapja annak a mondásnak, hogy a pasik olyan nőt választanak, mint az anyjuk, és hogy a lányok olyan pasit, aki titkon az apjukra emlékezteti őket? apám hirtelen haragú, egyik pillanatról a másikra dühgombóccá válik. ez stimmel.
lemondunk családi banzájt, szívjuk a fogunkat és hallgatjuk a lecseszést megadóan, tudva hogy okkal leszünk távol, és hogy milyen jó lesz, és mennyit készültünk már rá lélekben... erre az egész ugrik, sajnos pontosan tudom, hogy mi miatt, és tulajdonképpen sejthettem volna. sejtettem is, de mindig az utolsó pillanatig reménykedem, hogy hátha nem jól sejtem. de persze jól. ez most már mindig így lesz. majd elintézzük jövő hétfőn, bringával. korán reggel. bevonjuk a hévet is. mert az ember csak magára számíthat. sebaj, a mellékvágányok csak erősítenek.
ja, és nem akarok kommentet. most semmiképpen.
