számomra érthetetlen, hogy miért van az, hogy egyes emberek magukban emészgetik a fájdalmukat, és aztán a hallgatásból erőt merítve lelnek megoldást. én azt tartom, hogy mindenről beszélni kell. ahhoz hogy eltűnjenek a problémák, szóvá kell tenni őket, különben lehúz az ingoványba, és megfojt mielőtt észbe kapnál.
abból, hogy nem beszélünk róla, különös falak lesznek. és minden egyes fal csak újabb ék két ember kapcsolatában. aztán a végén azt veszed észre, hogy egész vár van körülötted, és hiába vagy te a kapitánya, egyszál egyedül vagy benne. szóval ezt az, amit nem szabad engedni, hogy magányossá válj egy kapcsolatban csak azért, mert inkább magadba temeted a gondjaid, minthogy kimondanád. inkább egy kiadós vitatkozás mint a hallgatás megérinthetetlen és megközelíthetetlen fala.
nem szabad tüskének maradnia benned a viták után sem. mert akkor megette a fene. tovább kell lépni, felül kell emelkedned magadon. bazi nagy közhely, hogy a szeretet mindent legyőz, mindent elfedez. de ha létezik (márpedig létezik, mert ott lüktet benned nap nap után), akkor valóban így kell lennie.
2006.08.17. 11:11 taskaradio
3 komment
az a szó, hogy ótvar, azért sok mindent elárul. már a hangzásából is érződik az a súlyos lehúzó feelin', ahogy megnyomod az első szótagot, és kimondod: ót varszarulvagyok.
2006.08.16. 12:53 taskaradio
Szólj hozzá!
bántottál már meg valakit úgy, hogy utána azt érezted, hogy majd bele pusztulsz? nem? mennyire kurvajó neked.
